Farkasok...

Holarktikus faj; (az ember után) a legnagyobb területen elterjedt emlős. Észak-Amerika és Eurázsia északi területeinek meghatározó csúcsragadozója, de megtalálhatjuk képviselőit Közép-Amerikában, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában is. Az egykor összefüggő, hatalmas területen a túlzott vadászat következtében ma már csak elszigetelt csoportjai maradtak fenn, így például Észak-Afrika szavanna övezetéből az ember teljesen kiszorította. Kihalt Japánban is; az Arab-félszigeten erősen veszélyeztetett, szinte el is tűnt. Természetes élőhelyét nehéz meghatározni, hiszen (az ember kivételével) a farkas a különböző biomokhoz leginkább alkalmazkodott emlős: a félsivatagtól a tundrán át a trópusi esőerdőig mindenhol képes megélni.
Jelenleg a legtöbb élőhelyén védett; több alfaja szerepel a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) vörös listáján.

Európában csak szigetszerű populációi élnek:

• Skandináviában,
• Kelet-Európában,
• Olaszországban,
• az Ibériai-félszigeten és
• a Kárpátokban. 

• a Gömör-Tornai karszton (Aggteleki Nemzeti Park)
• a Zempléni-hegységben (Zempléni Tájvédelmi Körzet),
  • a Börzsönyben (Duna-Ipoly Nemzeti Parkban) és
• a Dél-Dunántúlon (a Duna-Dráva Nemzeti Parkban)  

is él néhány falka. Elkóborolt egyedeket többször megfigyeltek a Kiskunsági Nemzeti Parkban is.
1991-ben a Balaton-felvidéken ejtettek el egy példányt, és kitömött bundáját az Afrika Múzeumban állították ki Balatonedericsen.

Territoriális viselkedése 

Territoriális viselkedése erős, de a terület határait más szociális fajoktól — például a hiénaféléktől (Hyaenidae) – eltérően nem ellenőrzi rendszeresen, mivel ezeket a határokat a szomszédos falkák kölcsönösen elismerik. A letelepedett időszakban a falka csak napi 5–6 km-t jár be; a teljes terület bejárásához ilyenkor mintegy három hét kell — ez a felségterület a falka létszámától és az élőhely adottságaitól függően többnyire 100–300 négyzetkilométer. A területen van az elléshez használt vacok, vannak rajta gyakran használt útvonalak és találkozópontok. A domináns egyedek a napi séta közben vizelettel, ürülékkel, kaparással jelölik az útvonalakat, amiken a talp illatmirigyeinek váladéka is nyomot hagy. Általában 250 méterenként van egy-egy szagjel; a területhatár közelében, a rendszeresen használt csapásokon, az elágazások közelében ennél jóval sűrűbben.

A szagjelekből és a térkép jellegzetes pontjaiból a fejükben kognitív térképet állítanak össze, aminek segítségével képesek átvágni az útvonal kanyarjait, ha sietnek valamiért.

Területüket hevesen védik a betolakodóktól; azokat akár meg is ölhetik. A területet körülbelül 1 km széles határzóna veszi körül; ezt a sávot a szomszéd falkával közösen használják, és általában itt portyáznak a falkából kivert példányok is.

Magyarországon 1993 óta védett, 2001 óta fokozottan védett faj.