Új tanulmány szerint a már kihalt óriáshüllők képesek lehettek a testhőmérsékletük aktív szabályzására...

A hőszabályozás eltérő típusai közül az úgynevezett endotermia biztosítja, hogy az állatok elegendő hőt tudjanak termelni a testhőmérséklet magasan és stabilan tartásához, a homeotermia pedig az állandó testhőmérséklet fenntartását teszi lehetővé más hőmérsékletű közegben. Ez a fajta belső hőtermelés nem korlátozódik az emlősökre és a madarakra: előfordul a tengeri hüllőknél, például egyes teknősöknél is.A kutatók többsége egyetért abban, hogy az endotermia az evolúció során számos alkalommal megjelent, egymástól független evolúciós vonalakon. Az eredete és az elterjedése azonban még ma is erősen vitatott.
A kihalt gerincesek anyagcseréjének ismerete kulcsfontosságú az állatok táplálkozási stratégiájának megértéséhez. Ez utóbbi ugyanis - a napi energiaszükséglet kielégítése mellett - hatással van arra is, hogy az illető állat hogyan tudja kihasználni a rendelkezésre álló hideg környezeteket. Gyors anyagcsere esetén az állatnak nagy mennyiségű és jó minőségű táplálékra van szüksége, amit ragadozó életmóddal tudnak elérni.

 A hideg vízhez is alkalmazkodtak a kihalt tengeri hüllők

A már kihalt, nagyméretű tengeri hüllők (Ichthyosauriák, Plesiosauriák és Mosasauriák) a triásztól a krétáig népesítették be az óceánokat. A három különböző evolúciós vonalhoz tartozó csoport tagjai másodlagosan alkalmazkodtak a tengeri életmódhoz, vagyis a szárazföldről tértek vissza újra a tengerbe. A fogmorfológia és a megőrződött gyomortartalom (egyéb hüllők, halak, fejlábúak, tengeri liliomok) mindhárom csoport esetében ragadozó életmódot jeleznek; az állatok testfelépítése nagy utazósebességet biztosított számukra, így jelentős távolságokat tudtak megtenni a nyílt vizeken.

Lepidosauromorpha

Platypterygius kiprijanovi

Az említett hüllőcsoportok anyagcseréjét csontjaik szövettani vizsgálatával korábban is tanulmányozták a kutatók: az ausztráliai, kréta időszaki tengeri hüllőknél (Plesiosaurusok és Ichthyosaurusok) például már sikerült igazolni a hideg vízhez való alkalmazkodást. Ezen a lelőhelyen szezonálisan fagyközeli állapotokat mutattak ki, amit a mai, változó testhőmérsékletű hüllők - például a teknősök és a krokodilok - nem tudnának elviselni. Ez arra utal, hogy néhány, a földtörténeti középidőben élt tengeri hüllő meg tudott birkózni az alacsony hőmérsékletű környezetekkel.

Új vizsgálat a csontok és a fogak alapján

A Science legutóbbi számában megjelent tanulmányban francia kutatók a három kihalt tengeri hüllőcsoport anyagcseréjét vizsgálták meg, méghozzá a foszfátos maradványaik (csontok és fogak) oxigénizotóp-összetétele alapján. A szakemberek lehetőség szerint a fogzománc vizsgálatára törekedtek, mivel ez áll a leginkább ellen az utólagos átalakulásoknak és az átkristályosodásnak. Az oxigénizotópok arányát a testhőmérséklet és a környező víz összetétele befolyásolja.
A kutatók olyan lelőhelyeket választottak a vizsgálatokhoz, ahol ugyanabból a rétegből a hüllők mellett halfosszíliák is előkerültek. Feltételezték, hogy a hüllő- és a halfajok ugyanabban a víztömegben éltek, így az oxigénizotópokban mért különbségek az állatok testhőmérsékleteinek különbségét fogják tükrözni. Figyelembe kellett azonban venni azt is, hogy egy-egy rétegben hosszabb időtartam alatt halmozódtak fel a maradványok, de még az egykorú állatok is élhettek különböző mélységekben, továbbá a vadászat és szaporodás miatti szezonális vándorlás is befolyásolhatta a kapott értékeket.
A mérési adatok szerint a nagytestű tengeri hüllők bármilyen tengeri környezetben képesek voltak fenntartani az állandó és magas testhőmérsékletet, a trópusoktól a hideg mérsékelt területekig, sőt akár a 12 Celsius-fokos vízben is. A becsült testhőmérsékletük 35 Celsius-fok körül volt, de a Mosasauriáknál ez a 39 Celsius-fokot is elérhette. Ez gyors anyagcserére utal, amit ragadozó életmóddal és a nagy távolságokig kitartó gyors úszással értek el. A kapott eredmények összhangban vannak azzal, hogy a Plesiosauriák és az Ichthyosauriák aktívan üldözték az áldozataikat, míg a Mosasauriák többnyire lesből vadásztak, így nem volt folyamatosan szükségük a gyors anyagcserére.